Tamás Aladár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tamás Aladár
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike Vahl Ottó felvétele
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike
Vahl Ottó felvétele
Élete
Született1899. március 10.
Halmi
Elhunyt1992. október 17. (93 évesen)
Budapest
SírhelyFarkasréti temető
Nemzetiségmagyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)versek, elbeszélések, regények
Első műveBoldog híradás (versek, 1923)
Kitüntetései
Irodalmi díjaiJózsef Attila-díj (1969, 1977)

Tamás Aladár (Halmi, 1899. március 10. – Budapest, 1992. október 17.) költő, író, műfordító, szerkesztő, politikus, diplomata.

Életpályája[szerkesztés]

1700 holdon gazdálkodó családba született. Középiskolai tanulmányait Ungváron és Szatmárnémetin végezte el. 1916-ban érettségizett. 1917-1918 között katonaként szolgált az első világháborúban. Diákként tanúja volt a román katonák kegyetlenkedéseinek a Tanácsköztársaságban résztvevő kommunistákkal szemben. Marxista műveket kezdett olvasni és később bekapcsolódott a kommunista mozgalomba. 1918-1920 között a Keleti Akadémia hallgatója volt. 1923-1925 között a Ma című folyóiratban publikált. 1926-ban az Új Föld szerkesztője volt Remenyik Zsigmonddal és Bortnyik Sándorral közösen. 1927-1930 között a 100% című folyóirat szerkesztője volt. 1932-1935 között a Szegedi Fegyház és Börtön rabja volt. Szabadulása után Debrecenbe költözött, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Herczeg Évával, akit megszöktetett ügyvéd férjétől. 1937-től Franciaországban élt. 1939-ben Bölöni Györggyel megalapította a Magyar Írók és Művészek Szervezetét Párizsban, aminek főtitkára lett. Még ebben az évben a francia hatóságok internálták, szabadulásához jelentős magyar írók, köztük Illyés Gyula beadványa is hozzájárult.[1] 1940-ben Mexikóba költözött. 1942-1946 között a Szabad Magyarság szerkesztője volt.

1946-ban tért vissza Magyarországra. 1946-1955 között a Szikra Kiadó igazgatója volt. 1955-1956 között a Magyar Írószövetség főtitkáraként dolgozott. 1956-tól 1966-os nyugdíjazásáig a külügyminisztériumban volt állományban, diplomáciai szolgálatot látott el: 1956. augusztus 10-től 1959. június 13-ig követ Delhiben. 1956. november 1-jén megtagadta az együttműködést Nagy Imre miniszterelnök kormányával, és politikai menedékjogot kért az indiai kormánytól.[2] A Forradalmi Munkás-paraszt Kormány megalakulása után visszatért állomáshelyére. 1959. június 13-tól 1960. október 31-ig követ volt Bernben. 1960. szeptember 8-tól az UNESCO mellett állandó magyar képviselő, ugyanott nagykövet 1964. november 17-től 1966. május 3-ig.[3]

Művei[szerkesztés]

  • Boldog híradás (versek, 1923)
  • A partok elindulnak (versek, 1925)
  • Új francia költők (fordította Molnár Józseffel, műfordítások, 1927)
  • Szavalókórusok (1928)
  • Három éjszaka (elbeszélés, 1946)
  • Megsebzett ifjúság (regény, 1947)
  • Gyanús emberek (regény, 1947)
  • Solohov (tanulmány, 1952)
  • Hajnali beszélgetés (elbeszélés, 1956)
  • Zsuzsi és Aranka (elbeszélés, 1958)
  • A 100%, a KMP legális folyóirata (tanulmány, 1964)
  • Aggodalom jegyében (tanulmány, 1966)
  • Szétszórt parazsak (elbeszélés, 1967)
  • Emberek a pusztában (elbeszélés, 1967)
  • Fényben és sötétben (válogatott művei, 1968)
  • Nyugtalan árnyak (emlékezések, 1969)
  • Felleges számkivetettség (visszaemlékezések, 1970)
  • Börtönfalak árnyékában (emlékezések, 1971)
  • Szikrák az éjszakában (emlékezések, 1973)
  • A 100% története (1973)
  • Akkoriban szűntelen fújt a szél (emlékezések, 1976)
  • Álmok Indiában (regény, 1978)
  • Parázsló alkony (versek, 1979)
  • Eltűnt évek üzenete (elbeszélés, 1979)
  • Látomástól a valóságig (emlékezések, 1981)
  • Visszatért csillagok (versek, 1982)
  • Sötétség rendje ellen (versek, 1984)
  • Elvesztett emberek (regény, 1984)
  • Írók, könyvek, vallomások (tanulmány, 1984)
  • Párbeszéd a sorssal (versek, 1988)

Műfordításai[szerkesztés]

  • N. V. Bogdanov: Az első leány (regény, 1937)
  • F. I. Panfjorov: Ég a Volga (regény, 1937)
  • M. Gorkij: Klim Szamgin élete (regény, 1938)
  • M. A. Solohov: Új barázdát szánt az eke (regény, 1938)
  • Sz. M. Tretjakov: Den Si-hua, a kínai diák (regény, 1938)
  • F. I. Panfjorov: Virágzó élet (regény, 1948)

Díjai, kitüntetései[szerkesztés]

  • Magyar Népköztársasági Érdemrend (1951)
  • Munka Érdemrend (1954)
  • a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1959, 1974)
  • Munka Érdemrend arany fokozat (1966, 1969)
  • Szocialista Hazáért Érdemrend (1967)
  • József Attila-díj (1969, 1977)
  • Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)
  • Szocialista Magyarországért Érdemrend (1979)
  • MNK Zászlórendje (1984)
  • Nagy Lajos-díj (1992)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Molnár Géza: Csúcsok - szakadékok, Hét Krajcár Kiadó, 2005, 105-108. oldal.  ISBN 963 9596 03 5
  2. ↑ (1956. november 2.) „Hová menekülnek a Rákosi-Gerő-klikk diplomatái” (pdf). Új Magyarország 1956 (november 2.). [2018. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva].  
  3. ↑ Baráth Magdolna és Gecsényi Lajos (szerk): Főkonzulok, követek és nagykövetek, 1945-1990. Budapest: MTA Történettudományi Intézet. 2015. 277. o. = Magyar történelmi emlékek, ISBN 978-963-416-007-6  

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tamás_Aladár&oldid=26958396”